2024.05.18.

Addiktológia saját tapasztalatra épülve

By nemadmin

Mivel az alkoholizmus nagyon nagy probléma Magyarországon, ezért több Addiktológiai intézet is működik szerte az országban. De mitől lesz az egyik Addiktológiai módszer sikeresebb a másiknál?

A Felépülők csapata szerintem erre választ adhat nekünk. Ha a legjobb

Addiktológia után keresgélsz, akkor szerintem őket érdemes lehet megismerned.

A Felépülők csapatával még személyesen nem találkoztam, azonban a honlapjukat már egy jó ideje tanulmányozom. A weboldalt elolvasva megtudhatjuk, hogy egy olyan 28 napos bentlakásos programot sikerült létrehozniuk, ami nem csak a programokat tekintve egyedülálló, de eredményben is kiemelkedő. Ugyanis, ha valaki részt vesz a programjukban, beletesz minden szükséges munkát és nyitott a segítségre, akkor 75% körüli az esély arra, hogy fel is fog épülni. Amennyiben az ingyenes utógondozást is igénybe veszi, akkor ez a szám akár 90% is lehet. Ez azért már elég kecsegtető, igaz?

Azt érdemes lehet tudni, hogy a Felépülők programját olyan emberek álmodták meg, akik szintén alkoholisták voltak. Ennek következtében pontosan tudják, hogy a programjukban résztvevő emberek min mennek keresztül. Szerintem ezért is tudták ennyire hatékonnyá tenni az Addiktológiai vállalkozásukat.

Az alkoholizmus hosszú távon nem fenntartható, ezért ha valaki már elhatározta, hogy változtatni szeretne és ezért hajlandó is tenni, akkor neki érdemes lehet felkeresnie a Felépülők csapatát. Első körben egy állapotfelmérésen kell részt venni, ahol felmérik az alkoholizmus súlyosságát, majd ha úgy látják, hogy az ő programjuk tudna segíteni, akkor kezdődhet a program.

Hozzátartozóként is fel lehet keresni a Felépülők csapatát, mert tudják, hogy a környezetünknek milyen nagy hatása lehet ránk. Ezért egy hozzátartozó is nagyon sokat tud segíteni a függőségben szenvedőnek.

A weboldalon található egy külön menüpont a hozzátartozóknak, ha esetleg ez érdekelne.

Nézz szét bátran a felepulok.hu oldalán, ha a megszokott Addiktológia helyett egy jobb megoldást keresel.