Megoldható a kép ragasztása falra kis odafigyeléssel
Van, hogy azt érezzük, jól jönne némi átalakítás a lakáson belül, mert a megszokás miatt már nem érezzük annyira harmonikusnak a környezetünket. A kép ragasztása falra ilyenkor dinamikus változást hozhat. Felejtsük el bátran a kalapácsot és szeget, de még a fúrót és csavarokat is. Nem kell többé a falat összekaristolni, mivel más módszert használhatunk a rögzítésre. Azt ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a hatás tartós lesz. A kép ragasztása falra más, mint amikor egy szeget verünk be és arra akasztjuk fel a művet. Ami jó hír, hogy semmi látszatja nem lesz a felhelyezésnek. Ugyanakkor az eltávolítás közel sem annyiból fog állni, hogy szimplán levesszük a portrét és szabadon hagyjuk a felületet. A kép ragasztása falra tehát kellő tervezést igényel.
Legalább években jó gondolkodnunk. A Sikaflex® 118 Extreme Grab ugyanis olyan kiváló tartó képességgel rendelkezik, amire bátran lehet támaszkodni. Természetesen ereje bőven túlnő az egyszerű képeken. Követ, fát, üveget, ablakpárkányt ugyanúgy rögzíthetünk vele. Ha a teraszt szeretnénk feldobni néhány új kaspóval, amit a falra helyeznénk, akkor szintén ezen készítmény után kell nyúlnunk. Ilyen erősségek mellett a kép ragasztása falra egyszerűen gyerekjáték.
Amire viszont fontos figyelni, hogy a megcélzott felületek legyenek tiszták és a leváló részektől megtakarítva. Ha ez megvan, akkor következhet a kép ragasztása falra néhány egyszerű mozdulattal. Pár percig még van esély módosítani az adott állapoton. A hun.sika.com weboldalon megismerhetjük pontosan a ragasztó paramétereit és beszerzésére szintén esély kínálkozik.